Menü Bezárás

Horror

Éjjel.
Sötét.
Csend.
Néhány pillanat alatt történt meg az egész.
 
Valamire felriadok az alvásból.
Hirtelen még azt sem tudom, hol vagyok, mi történik.
Mozdulatlanul fekszem, de azonnal tudom, érzem, hogy valaki ott áll az ágyam mellett a sötétben.
 
Az ösztön bekapcsol, a szívem őrült kalimpálásba kezd, majd kiugrik a helyéről, moccanni sem merek, ösztönösen lefagyok.
Most már biztosan tudom, hogy ott van.
Érzem az arcomon a lélegzetét.
 
Hallom a szuszogását.
És egyszer csak megérzem a kezemen az érintését.
Olyan lehelletfinom érintés, hogy alig tudom eldönteni, valóban érzem, vagy csak a felzaklatott képzeletem csap be.
 
Mozdulatlanul fekszem, a fülemben őrült mód lüktet a szívdobogásom.
Már nincs kétségem.
Igen, itt van.
 
Lepereg előttem minden.
Teljes bizonyossággal tudom, mi fog történni.
Tudom, hogy ezt nem fogom megúszni.
Tudom, mi következik, előre látom a sorsom.
 
Hirtelen felülök az ágyon.
A szemem már kicsit hozzászokott a sötéthez, már látom a körvonalait.
És már nem félek.
Már nincs értelme.
.
.
.
.
Mit akarsz tőlem?! – kérdezem.
.
.
.
Rám néz, csak néz, egyetlen hang nélkül…
.
.
.
Majd haláli nyugalommal visszafekszik a kosarába aludni.
Maja.
A törpeschnauzer.
Hajnal fél 2-kor.
 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük