Menü Bezárás

Eladó/cserélhető a házunk!

Úgy hozta az élet, hogy költöznénk 🙂

Balmazújvároson belül maradnánk, csak éppen a jelenlegi kertes házunk helyett keresnénk elsősorban kisebb portás kertes házat.

Elsősorban egy-az-egyben csere lenne az igazi, de nem zárkózom el az eladástól és utána másik vételétől sem.

 

Amit keresünk:

A nekünk ideális kertes ház

  • nagyon nagy előny, ha kicsi a porta (akár extrakicsi is lehet)
  • minimum 2 rendes méretű szoba
  • tető stabil, külső vakolat rendben van
  • belülről költözhető, élhető, ha nincs teljes egészében felújítva, de normál állapotú, már szóba jöhet
  • központhoz közel
  • kerítés minden oldalról rendben (kutya miatt)
  • nem baj ha nincs hátsó kert (sőt!)
  • ár 30 millióig
  • előnyben részesített városrészek:
    – Bánlak első négy utcája, az Arany János és Gábor Áron utcák közé eső részen
    – Szigetkert első négy utcája, a Vasút sor és Nap utcák közé eső részen
    – Semsey Andor utca
    – Böszörményi út a Nap utcáig
    – Soós Imre utca, Kiskastély utca, Szabadság sor
    – Debreceni utca, Batthyány utca, Árpád utca a Szoboszlói útig terjedő részen
    – Veres Péter utca, Dózsa György utca, Bocskai utca a Rózsa közig terjedő részen

A mi házunk

A bejárati ajtón át egy megfelelő méretű előszobába lépünk be.

Az előszoba folytatása egy kis közlekedő, az előszobával szemben van a tavaly ősszel teljesen felújított fürdőszoba. Új vízvezetékcsövek, új burkolat, új szerelvények, új zuhanykabin, új radiátor, és vadonatúj modern fali gázkazán.

A közlekedőből balra nyílik az étkező és konyha.

Az utcára néző nagyobb szoba (kb. 4,5*5 m-es) az étkező végéből nyílik. A szoba mérete lehetővé teszi, hogy két kisebb szoba legyen kialakítva belőle.

Az előszoba utáni közlekedőből jobbra nyílik a másik szoba, ami kb. 4*5 m.

Ebből a szobából nyílik egy kis előtér, ahonnan a kis fürdőszoba, a kazánház, és a tárolókamra nyílik. A tárolókamra átalakítható akár gardróbbá is. A kazánházon keresztül akár össze is köthető a ház a melléképület szoba-konyhájával.

Képek az udvarról.

A ház és a melléképületek kívülről. Kívülről majd fel kell újítani, de jelenleg még semmi nem sürgető.

Ha ajánlatod vagy kérdésed van

az alábbi elérhetőségeken kereshetsz:

Szabó Orsolya
Telefon: 70/315-8462
Email: info@szaboorsolya.hu
Facebook: https://www.facebook.com/szabooorsolya
Messenger: https://www.messenger.com/t/szabooorsolya