Adatkérés 2025-ös városnapokról és a húsvéti dekorációról

A Veres Péter Kulturális Központ intézményvezetőjétől kértem elszámolást a 2025-ös városnapi rendezvények összköltségéről, valamint a húsvétkor a Veres Péter parkban kihelyezésre került húsvéti tojás dekorációkról. A kért információkat két részletben kaptam meg.Első körben több adatot nem kaptam meg, mivel Intézményvezető Asszony nem volt biztos abban, kiadhatóak-e a szerződések, illetve egyes szerződések összeg adatai. Kiegészítés kérésben jeleztem, hogy ezekre is igényt tartok.
Intézményvezető Asszony válaszában jelezte, állásfoglalást kért ezügyben a NAIH-tól. Majd annak megérkezése és megerősítő véleménye alapján második körben rendelkezésemre bocsájtotta a még hiányzó dokumentumokat is.

Az itt feltöltött dokumentumok a NAIH állásfoglalása alapján is közérdekű adatnak számítanak, még akkor is, ha a szerződésben esetleg szerepel az összeg titokká nyilvánítása. Egy szerződés sem írhatja ugyanis felül a közpénzek elszámolásáról és a közérdekű adatigénylés szabályairól szóló jogszabályokat. A dokumentumok az adatkezelő által kiadott formában kerültek feltöltésre. Egyedül egy olyan technikai leíró részt (rider) vettem ki belőle, amiben nincsenek közpénzre vonatkozó adatok, és az előadó cégének szellemi tulajdonát képezik, némileg üzleti titokként. Ennek hiánya semmilyen közérdekű adat megismerését nem befolyásolja.

🟡 Folyamatban